«

»

jún 08

Ferenc pápa imádságra hív minden hívőt pünkösd vasárnapján a Szentföld békéjéért

beke1 Ferenc pápa a Palesztin állam és Izrael állam elnökeit szentföldi zarándoklata során, május 25-én meghívta otthonába, a Vatikánba, hogy „közös imádsággal forduljunk Istenhez, és könyörögjünk hozzá a béke ajándékáért”. Felhívásának nyomán a világon sokakban újraéledt a remény és a hit, hogy érdemes a békéért tenni és imádkozni.

Június 8-án, pünkösdvasárnap délutánján kerül sor a találkozásra, amelyen részt vesz Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka is.

Arra vágyom, hogy minden hívő ember részese legyen ennek az imaalkalomnak, hogy minél elevenebb legyen az imádság, amellyel Istenhez fordulunk, hogy Jézus földje végre részesüljön abban a békében, amelyet születésekor az angyalok hirdettek – írja Ferenc pápa.
A Szentatya arra kéri az apostoli nunciusokat, közvetítsék kérését a püspöki konferenciák elnökei felé: hívják a püspököket, a papokat, a szerzeteseket, a világi híveket és minden jóakaratú embert, hogy csatlakozzanak az imádsághoz. Ily módon a békéért való fohász, amely Szent Péter sírjától száll fel, szétárad a föld végső határáig. Ferenc pápa levelében hozzáteszi: bízunk benne, hogy így beteljesül az, amit az Úr ígért: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól.” (Mt 18,19)